Egymásnak örvendeni, ezért érdemes a csoport találkozókat tartani, és ezért előzi meg minden találkozásunkat egy kis izgalommal fűszerezett várakozás, amelyet most az ádvent méltóságteljes súlya is tetézett.

Igen, szép számmal örvendezhettünk egymásnak. Sokan voltunk, de nem elegen, mert néhány testvérünk csak gondolatainkban és egy-egy kedves felemlítés által volt velünk.

Nekik is és mindannyiunknak szól az alábbi sok ajándék, amit a testvérek gondos kutatás és válogatás után helyeztek a közös karácsonyfánk alá:

Máriássyné Szemere Katinka: A fületlen bögre

Elmosogattam tegnap este, nyolcra.
Rakosgattam a bögréket a polcra.
Köztük van kettő fületlen, de elölről szépek.
Elölről olyanok, mint a többi: épek.
Csak a hibás részt hátra kell tenni,
NEM kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Eszembe jutnak most a felebarátok,
Kiket képletesen fületlennek látok.
Úgy teszem fel őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára.
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert ha egyszer én térek nyugovóra,
Úgy tesz el engem is az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn.
A mennyei polcra, irgalmas szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

oooooooooooooo

Siklós József: Örömhír

Örömhírt mondok néked, ember,

Zengő, szeráfi éneket,

Örömhírt, mely az égre cseng fel,

S halálból fakaszt életet.

Örömhírt, mely szenvedőnek

Letörli hulló könnyeit,

Mert könnynél százszorta erősebb,

S melytől új lángra gyúl a hit.

Örömhírt, melynek hangja mellett

Néma a legszebb költemény,

S minőt angyalok énekeltek egykor,

Karácsony éjjelén.

Örömhírt mondok néked, ember!

Halld meg hát, tárd ki lelkedet,

Halld meg, s visszhangozd életeddel:

Isten szeret!

oooooooooooooo

Ideje, hogy emlékezzünk: karácsony nem Santa Claus, nem színes papírba csomagolt ajándék, cicomás bolti kirakat, arany, ezüst és gyémánt csillogását utánzó olcsó festék és üveg. Karácsony még csak nem is a karácsonyfa, a maga plasztikfenyőivel, sziporkázó villanygyertyáival, aranyzsinóron csüngő angyalaival. Mindez a valóságban nem egyéb, mint egy emlékezés, amit aprópénzre váltott föl az idő során az emberiség kalmárszellemének mindenben hasznot kereső praktikuma.

Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet, mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

Az igazi nagy titkot azonban maguk az írástudók se tudják: hogy évente egyszer, néhány percre; mégiscsak mindég visszatér azokhoz, akik tiszta szívvel s reménységes szeretettel várják. Nagyvárosok üres csillogásába, hegyi kunyhók tűz világította csöndjébe, börtönök sivár sötétjébe, mindenüvé, ahol csordultig telt emberi szívek megváltásra várnak. Visszatér, s a szeretet gazdag áldásával jutalmazza azokat, kik lelkükben minden megpróbáltatáson át is megőrizték a szeretet csíráját.

És még valami történik akkor, valami fontos nagy esemény: egy vesződéssel, bajjal telt esztendő véget ér. Véget ér, lezárul, befejeződik, s múlttá változik át. Vadonatúj esztendővel veszi kezdetét az újjákezdés reménységes szép ígéretével mindazok számára, akiket ezen a titokzatos estén az Úrjézus meglátogat néhány szép, áhítatos percre.

Köröskörül a zűrzavar neonfényében tülekedő, bálványimádó világ semmit sem tud erről. Az írástudók naptára szerint, mely az emberi világrendetlenség munkaütemét igyekszik szabályozni, az úgynevezett „újesztendő” egy teljes héttel később érkezik csupán, hogy lezárja a számlakönyveket.

Márpedig az igazság az, hogy valóban új kezdetet csakis az Úrjézus hozhat el erre a világra, azokhoz, akiket karácsony estéjén meglátogat. Mint ahogy ő veszi le a vállakról a múltak terheit, ő szárítja föl a könnyeket, gyógyítja a sebeket, s mossa tisztára lelkünket egy új kezdet elé.

Szétszórt, vihar szaggatta nemzetem: nyissátok meg szíveteket ezen a karácsonyestén mindenütt, ahol csak vagytok. Hadd jelezzék a kicsike lángok, hogy hol mindenfelé élnek magyarok ezen a megveszekedett Földön. S hadd fonódjanak végre egybe ezek a szétszórt kis lángocskák egyetlen nagy tábortűzzé, melyet lélekben körülállva a távolságon át is meglelhessük egymás kezét, s indulhassunk együtt, egymás szeretetében s az Úrjézus áldásával egy karácsonyos szép újjászületés, egy valóban Új Esztendő felé!

(Wass Albert: Karácsonyi üzenetek című könyvéből)

oooooooooooooo

Ghymes, Rudolf Péter: Ária-Roráte

A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Találkozás egy teljes-emberrel

Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.

Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak.

Megszólítottam? Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: ,,Egy, kettő, három... nyolc, kilenc" aztán sajátmagára mutatott: ,,tíz". Őneki már csak poggyász volt a saját teste is. Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.

Részletek Weöres Sándor: A teljesség felé kötetéből

oooooooooooooo

Reményik Sándor - Nagy magyar télben:

Alföldi Géza:

Ha nálunk született volna...

Népszámlálás volt Betlehemben, –
így szól a Karácsony története, –
s akkor született meg egy istállóban
az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…

Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget.
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
Meséli a monda… Mert ott született!

De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született volna,
az első Karácsony igaz történetéről
így szólna ma a bibliai monda:

… Rozál épp az udvart seperte.
János meg a jószágnak almozott.
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli, az meg hátul kalandozott.

Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
S a kerítésen át József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval:
– Mi szél sodorta erre kendteket? –
– Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.

Kerestünk födélt a korcsmában.
De szállást a bérlője nem adott.
Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…

Már istálló is elég lenne,
Csak tető legyen már fejünk felett… –
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a kiskapuig settenkedett.

– Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–

Szélesre tárta a kiskaput.
Mária arca, mint viasz: sápadt.
– Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én…
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
de siessen, oszt maga is segéljen!…–

János is sebten előkerült.
Kemény keze még a villát fogta.
– Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
Behívtam őket…– Mért ne tettek volna?

– Az asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál…
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–

A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal máris kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy János a szobába épen befűt.

A kemencében lángolt a tűz.
Rozál az ágynál csendesen állt ott
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint békesség, csendesen leszállott…

Kint az égen holdfény ragyogott.
Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett a régenvárt Kisded…

A szomszédságból akadt bölcső…
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis teknő körül szép kör-alakban…

Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…

És ígyen született meg az Isten Gyermek…
… Már… hogyha nálunk születhetett volna!…

Csík János - Karácsonynak éjszakáján (2 dal):