Gábor blogja: Spirituális kalandtúra

Újat kereső elszánt embereknek hirdetik, szervezik a kalandtúrákat, földön, vízen és levegőben. A részvétel feltétele, hogy a meglepetésszerűen bekövetkező eseményeket fegyelemmel és kitartással kövessék a részt vevők.

A spirituális kalandtúra meghatározás azt hiszem valóban ráillik a cursillóra, mert még soha senki nem mondta azt a záróünnepen, hogy pont ezt vártam.

A három nagyon kemény nap a lényege ennek a nagy elhatározást igénylő eseménynek? Nem. Az örök negyedik nap. Tagadhatatlan. Vannak, de szerencsére elég kevesen, akiknek életében a cursillo után csak vágy marad egy igaz élet után, vagy lelkiismeret-furdalás. A többiek próbálják élni a nagy Negyediket...

Célzott beszélgetések során kiderült, hogy a cursillón való részvétel elhatározása után igen sokan „blicceltünk" azaz halogattuk a jelentkezést. Esetleg másfél, két évig is.

Ha valaki eddig nem tudta volna, mi a kegyelem és hogyan érkezik, no itt a cursillón megtudta. Tehát annak kimondásával, hogy most elkezdem, kaptuk az első szent fuvallatot, mely le is döntött a lábunkról. Ma már valamennyien tudjuk: a „lelkigyakorlatos ház" küszöbének átlépésével elkap a gépszíj". Hiába rugkapálsz, a kegyelem elvisz. Mint ahogy igen kevesen vannak a meghátráló távozók, úgy sokan vagyunk akikben felötlik, hogy végig tudom/akarom ezt csinálni?  A végén aztán igazi hálával mondunk köszönetet a megtartó Szent Léleknek.

Családunkból először református feleségem ment el Budatéténybe. Vasárnap este hazatérve nagyon komolyan és sokat sejtetőn megkérdezte: te mikor mégy el? Hát már néhány hónapon belül el kell mennem... mormoltam a választ. Nem. Most csütörtökön elmégy.  Tényleg gondolod, hogy elmegyek? Elfogsz menni! Kezeimet feltettem, (nem imára kulcsoltam) és megadással készültem. Majd csak kibírom. Kibírtam én már harmincnapos szentignáci lelkigyakorlatot is...

Amikor a záróünnepen a zsúfolt képolnában ott láttam feleségemet, kislányomat, barátainkat, pillanatok alatt megszületett az elhatározás: a mi feladatunk otthont adni az örök nagyedik napnak. Persze némán hallgattam, amig meg nem tudtam: Gabi csoportja már megszervezve, az első kiscsoportos összejövetel időpontja kitűzetett. Talán én is akcióba léphetek?  Szépen mentek az összejövetelek, szabályosan, ahogy a velemjáró és a rektor előírta.Lányok-asszonyok külön, fiúk és apák külön. Csak éppen fogyni kezdtek a részt vevők.  (főleg a lányok) Az üres nézőtér nem jó reklám egy színházi előadásnak gondoltuk, és ha a cursillo nálunk nem koedukált, a kiscsoportos miért ne lehetne az? Az lett. Ma már tudom, hogy az Úr akarta így. Csak jöttek a szabálytalanságok, először az időtartam nyúlt meg. Nagyon jó volt együtt. Aztán mivel Gabi szenvedélyes háziasszony/vendéglátó, a szent óra (órák)  után szerény kínálás következett, mondván ez most nem része a kiscsoportos összejövetelnek, hanem baráti szálak szövögetése az ima és elmélkedés órái után. S ez volt a szerencsénk. Mert az emberi kapcsolatok létrejötte, folyamatos erősödése a cursillós munkát alapvetően megerősítette. Otthonunk igen tágas lévén és közlekedésben is előnyös, csoportunk elfogadta, hogy a találkozások folyamatosan itt lesznek.

Ha igaz, hogy a talentumokkal egyszer el kell számolni, akkor a mi fizikailag értelmezhető lehetőségeinkkel is el kell számolnunk - gondoltuk. Így lettünk befogadók, de nem kizárólagosan mi. Más szentorbános is meghívta a csoportunkat. Milyen jó volt ott is! Közben cooptáltunk jó néhány „lézengő" testvérünket, akik teljesen integrálódtak. Sok testvért már nem tudunk, de egy párat még szívesen fogadunk. Az agapék pedig Isten dicsőségére szintén folytatódnak, Gál Jenő atya talán nem mond anathemát ránk.

Ja, majdnem elfelejtettem: többen már szolgáltak is közülünk. Budatétényben és Kövestetőn is.