F(ohász), E(lme), L(élek),
RSS
A közvetlen környezetemben évek óta él egy lény. Olyan házikedvenc féle. Elvittem Cursillora...
A lény
A közvetlen környezetemben évek óta él egy lény. Olyan házikedvenc féle.
Szeretem Őt, pedig önző, akaratos, öntörvényű. Nehéz vele együtt élni.
Sokszor szégyenkezem miatta.
Ha imádkozni kezdek, akkor ő ordít, hogy éhes, vagy szomjas, esetleg fáradt. Ha evett, akkor kiabál, hogy kövér. Ha nem adok neki enni, akkor azt hallgatom, hogy ő most biztosan éhen fog halni.
Ha békésen elmélyülten gondolkodom, akkor...
bömbölteti a zenét- de unja
nézi a tévét- de azt is unja
számítógép..-az is unalmas neki.
Harsány, önző, kibírhatatlan. Látszólag minden dolga csak arra való, hogy az életemet megzavarja.
Minden gondolata saját örömei körül forognak. Pofátlanul tolakszik értük, nem érdeklik az én gondolataim.
Próbálom megmutatni neki, hogy milyen érzés a kiáradó kegyelem által kapott tiszta szeretetérzés, a tiszta öröm.
-Áramoltasd!- oktatom
-Áramoltasd mások felé! Csak akkor fogadhatod!
Ő azonban elvenni akarja. Habzsolni, tíz körömmel megkaparintani.
A zsebében turkál...hátha megveheti...
Dühös csalódottság ül az arcán, mikor azt mondom neki, hogy ő maga zárja el a forrást önző tolakodásával.
-Értetlenül áll.
-Szeretetéhes, zabálná önzőn a szeretetet.
Lesütöm a szemem szégyenkezve.
Negyvenhét éve nevelgetem őt........a testemet.
Októberben elvittem őt Cursillora.
Csendesen leült a sarokban egy háromlábú székre és döbbenten nézett szét. Először még próbálkozott a buta kis igényeivel, de szépen lassan átadta magát a kiáradó kegyelemnek.
Azóta köszönjük, többé-kevésbé jól megvagyunk.
/.....azt hiszem, kicsit hiányozni fog, ha majd el kell válnunk...../
