F(ohász), E(lme), L(élek),
RSS
2009. február 14. - Ultreya. Abban a kegyelemben részesültem, hogy testvéreim előtt tanuságot tehettem, amelyet most itt az alábbiakban is leírok.
„És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” Iz. 43.1.
Áldás Békesség kedves Testvéreim! De Colores!
Mészáros Gabriella vagyok Budapestről, a Pasaréti Református Gyülekezetből. Az előttem tanúságot tevők valójában sok mindent elmondtak már, ami akár az én életem egy-egy része is lehetett volna. Ennek ellenére az én utam valahogy mégiscsak kiegyensúlyozottabbnak tűnt, ami vallásos életemet illeti.
Mindkét ágról református családból származom, hitünket akkor is gyakoroltuk, amikor az nem volt feltétlenül ajánlott. Külön hálás vagyok szüleimnek azért, hogy sem a rendszerváltás idején, sem máskor nem kellett köpönyeget váltanunk, maradhattunk mindvégig, akik voltunk. Hitéletem azt hiszem a legjobb kezekbe került, ugyanis Cseri Kálmán nagytiszteletű úr készített fel a konfirmációra, akkor került a Torockó téri gyülekezetbe, amikor én is elkezdtem oda járni. Az ő jelenléte életemben mindvégig hatalmas lelki támaszt adott, ahogy ad most is.
Nem voltak igazán nagy és látványos kitérőim, de az élő Krisztussal való életet én is csak 35 éves korom felé ismertem meg. Talán amiben mégis kicsit eltérő az én helyzetem másokéhoz képest az az, hogy az Úr olyan helyre állított, ahol sok emberrel lehettem, lehetek folyamatosan kapcsolatban. Két gyönyörű szakmát kaptam, mindkettő gyakorlása során segítségért, tudásért fordultak és fordulnak hozzám az emberek. Ezért érzem különösen fontosnak, hogy nagyon apró dolgokban, de próbáljam minél többek figyelmét az élő Krisztusra irányítani.
Életem során az Úr végtelen nagy kegyelmét folyamatosan érzem, hiszen rengeteg munkát és ehhez elegendő energiát, erőt is kapok tőle. A körülöttem megforduló emberek rendszeresen kérdezgetik, hogy tudok ennyit dolgozni? Hogy nem fáradok el? Amit igazából nem értek az az, hogy ők hogy nem veszik észre, hogy nem látják, hogy amit teszek, az mind kizárólag az Úr ajándéka, az Ő kegyelme, amit megkapok. Nem az enyém az érdem, csak az Övé. Ha tudok valamit adni az embereknek, az csak az, amit általa adhatok.
A Cursilloval csak a közelmúltban ismerkedtem meg. Kedves barátunk és családtagunk is javasolta, menjek el. Mindketten hiteles emberek előttem, így rá is szántam magam 2008. októberében. Bizony az elején nem volt könnyű, én már akkor össze akartam csomagolni, amikor először meghallottam a De Colorest… Végül is maradtam, és igaza lett Rektorunknak, aki azzal bíztatott: a második nap sokkal jobb lesz, mint az első, és a harmadikon már nem akarunk hazamenni. Valóban így lett. És mi lett ennek a következménye? Férjem is tervezte valamikor az ősz végére, hogy elmegy egy kurzusra, de amikor hazaértem vasárnap este, közöltem vele, hogy nincs mire várnia, mennie kell. Így azon a héten el is vitten Téténybe, mert úgy érzetem, nem tudok még két hetet sem úgy eltölteni vele együtt, hogy ő nem éli át azt, amit én.
Az Úr kegyelméből mindketten ragyogó emberekkel kerültünk össze, és amint hazaértünk, megalakítottuk a Szent Orbán Csoportot. Azóta is rendszeresen összejárunk, tartalmas és áldott összejöveteleink vannak. Szeretettel hívogatok ezúton is mindenkit, akinek Pasarét útjába esik.
Nem szeretném ismételni magam, de nem győzöm hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy mindenki, akinek módjában áll, tegye a maga helyén azt, amit a szíve diktál. Bármilyen jelentéktelennek tűnő apró jel is az, tegyük mindenütt nyilvánvalóvá, hogy az életünk csak Krisztussal, csak általa lehet teljes és szabad. Szabad, a szó legteljesebb értelmében. Ezt a szabadságot csak Ő tudja nekünk megadni, és ha kegyelemből ezt megkapjuk, akkor utána már jöhet bármi.
Végezetül csak annyit, mi az, amire igazán vágyom. Nem más, mint az, miinél több emberrel tudjam a környezetemben megértetni és tiszta hittel vallani: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;!” (Gal.2.20)
De Colores
Ultreya, Budapest
2009. február 14.
