F(ohász), E(lme), L(élek),
RSS
Tudjuk, hogy cursillisták vagyunk. De érdemes elmélkedni azon is, hogyan legyünk azok. Ha úgy vagyunk cursillisták, ahogy nem kell, vagy nem az alapító szándéka szerint, minden jóakarat és erőfeszítés ellenére nem érjük el célunkat.
Sőt, sok dologgal teljesen el lehet rontani a cursillot.
1. A cursillot legkönnyebben az egyházi személyek tudják tönkretenni, akik nem értik meg, mi az. A cursillo a világi hívek szervezete. A világiak menjenek el, ahol a világ leginkább elvilágiasodott. Az ő dolguk a szervezés, és saját sorsuk kézbevétele. Természetesen nem a hivatalos egyház mellett vagy ellene, hanem vele együtt. Mindennek ellenére a cursillo működésének alapfeltétele, hogy a plébánosok adják meg a bizalmat a testvéreknek. Ha e bizalom hiányzik a cursillo csonka fog maradni a plébánián. Sok esetben ezt a bizalmat nagy türelemmel kell kiérdemelni. Ha nem sikerül, akkor a cursillo gettó marad és nem illeszkedhet be szervesen a plébániába. Csak egy a sok egylet közül. Pont az, ami nem célja.
Nemcsak az lehetetleníti el a cursillot, ha a plébános nem bízik meg benne, hanem az is, ha túlságosan beleavatkozik, és mindent irányítani akar. A Populorum progressio-ban a Szentatya állítja: A világi hívek feladata, hogy saját kezdeményezésből, és nem hogy passzívan utasításra várva, töltsék meg keresztény lélekkel a felfogásokat. Ez is a bizalom kérdése, hogy mennyi önállóságot tudunk a híveknek biztosítani. Minél többet, annál inkább terjed az egyház.
2. A második, amivel tönkre lehet tenni a cursillot, ha mi az embereket nem kereszténnyé, hanem cursillistává akarjuk tenni. A kísértés mindig is nagy.
A cursillo nem akar egylet lenni, nem is egy elkülönülő társadalom, hanem csak keresztény egyház. A cursillo sohasem öncél, hanem eszköz. Ez azt jelenti, és erre a Szombathelyi Egyházmegye püspöke már 8 éve felhívta figyelmünket, hogy ne mint cursillo, hanem mint plébánia működjünk. Nem a cursillot akarjuk erősíteni, hanem a plébániát. Nem cursillos kirándulásokat szervezünk, hanem plébániait. Akkor is, ha esetleg csak cursillisták vesznek részt rajta. Nem erőszakoljuk a többiekre szokásainkat, esetleg énekeinket, hanem átvesszük a plébánia szervezetét, azt erősítjük. Nem azért toborzunk, hogy nagyobb legyen a cursillisták száma, hanem hogy erősödjék a plébánia és az egyház.
3. Az sem tesz jót a cursillonak, hogy ahelyett, hogy megtérítjük környezetünket, a cursillora küldjük el őket. A legtöbb cursillista képes megváltoztatni a jóra környezetét. Ehhez viszont szükséges, hogy állandóan apostolkodjuk, a jót tegyük. Ezen a téren a cursillisták már csodákat értek el. Megváltoztatja környezetét az orvos, aki nem fogad el hálapénzt. Az a pedagógus, aki erkölcsi értéket tud átadni iskolájának. Az a munkás, aki megbízható és becsületes. Az a hivatalnok, aki lelkiismeretesen szolgálja a közügyet.
Toboroznunk kell. De minden toborzás felesleges, ha mi nem dolgozunk környezetünk megváltoztatásán. Nem elégséges szomszédomnak három napos ingyenes beutalót biztosítani Kőszegre, ha odahaza nem dolgozom hitelesen a keresztény elvek megvalósításán. Ha ezt teszem, szomszédom a cursillo után segíteni fog. Különben nagyon kétséges az eredmény.
4. A cursillo célja a környezet megváltoztatása, és nem új környezet létrehozása cursillistákból. Kis ügyességgel elérhető, hogy harminc ember elmegy a plébániáról a cursillora. Ennek a harminc embernek figyelembe kell venni a valós környezetet, amelyben mozgunk, a körülöttünk lévő körülményeket, tetteink lehetőségét. Csak így tudjuk a környezetben a kívánt ideált megvalósítani.
Most, 2000 éves kereszténység után a világ nem keresztény. Annak ellenére, hogy Krisztus valóban akarja, hogy az ő országa jöjjön el minden elővárosba, a lakónegyedekbe, a panellakásokba. Nem menekülünk a világból, de nem is merülünk el benne teljesen. Mint a kovász az evangéliumban, behatolunk a bennünk körülvevő tésztába, ebbe a ragadós, nyúlós környezetbe. A mi feladatunk, hogy ezt az elrettentő valóságot átformáljuk a mi ideálunkhoz. Egy teljesen új világot kell újra építenünk alapjánál kezdve.
A világ vár minket. Várja szavainkat, tanúságtételünket, beállítottságunkat, keresztény életmódunkat. Minél kétségbe ejtőbb a világ helyzete, annál nagyobb (öntudatlanul is) reménye, hogy vannak, akik neki segíthetnek, és felemelik.
Téves megoldás, mikor ahelyett, hogy a világot átformáljuk Krisztus szellemében, a cursillistákból létrehozunk egy új környezetet, melynek már semmi köze ahhoz a világhoz, ahonnan ők jöttek. Azért hangsúlyozzuk ki, hogy minden cursillista térjen vissza saját környezetébe. Szükségesek a csoportok, hogy erőt és kitartást adjanak. De a cursillo igazi élete nem az elkülönült csoportban valósul meg, hanem a környezetben. A katonák sem a kaszárnyában nyerik meg a háborút, hanem a harctéren.
5. Rendkívül sikeresen tönkre lehet tenni a cursillot politikával is. Több országban megtörtént. Ha azt is tanítjuk, hogy a cursillisták vegyék ki részüket a közéletből és a politikából, ez nem jelenti azt, hogy a cursilloba belevigyük a politikát.
Nem kell semmi mást tenni, csak pl. jól összeszidni, aki nem a mi jelöltünkre szavazott. Elég az is, ha mi kifejezzük a cursillos összejövetelen véleményünket bizonyos politikusokról. Utána csodálkozunk, hogy eddig pár buzgónak tartott testvérünk elmarad az összejövetelről.
Mi irányelveket közöltünk a választás előtt a politikáról, és a politikusokról. Viszont szeretettel megértjük azokat is, kiknek véleménye különbözik a miénktől. Nekik is megvan a saját igazságuk. Tiszteletben tartjuk az ország többségének az akaratát is, hiszen demokráciában élünk. Ugyanakkor együtt dolgozunk minden jó tervvel és indítvánnyal, ami az ország javára válik, függetlenül attól, hogy ki indítványozta a jót. A jövőben is biztatjuk cursillos testvéreinket, hogy valósítsák meg a keresztény elveket a politikában.
Továbbra is tanítjuk a tekintélytiszteletet azzal a megokolással: „Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked.” (Jn 19,11) „Mindenki vesse alá magát a felettes hatóságoknak. Nincs ugyanis hatalom, csak Istentől; amelyek pedig vannak, azokat Isten rendelte. Aki tehát ellene szegül a felsőbbségnek, szembeszáll Isten rendelésével. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok; akinek adóval, annak az adót, akinek illetékkel, annak az illetéket, akinek félelemmel, annak a félelmet, akinek tisztelettel, annak a tiszteletet.” (Róm 13)
Tehát ne szidjuk a politikát, hanem imádkozzunk a politikusokért. Adjuk meg nekik a kellő tiszteletet. A gyerekeknek nem illik, hogy szüleikről rosszat mondjanak, vagy hibáikról mások előtt beszéljenek. Mi a nagy magyar családhoz tartozunk. Hagyjuk a rosszat a rossz politikusoknak, mi meg maradjunk az Isten és hazánk gyermekei. P.Gaál Jenő
