F(ohász), E(lme), L(élek),
RSS
Az úgy kezdődött, hogy voltunk cursillon…
Aztán úgy folytatódott, hogy megalakult a Szent Orbán csoport, több mint egy éve, összekötött bennünket egy életre szóló élmény és a bor, mint szakrális, kulturális, közösséget teremtő erő iránti rajongás.
Összejártunk, ismerkedtünk a hitünkkel és egymással. Kétszer is meglátogatott minket Béla atya, a bosnyák téri templom plébánosa, közös elmélkedésekre és persze volt jó néhány hitbéli kérdésünk is hozzá.
Sokszor szóba került a csoporttalálkozók alkalmával, hogy toboroznunk kell a cursillokra, de ez nem megy olyan egyszerűen, jó lenne új módszereket találni a már meglévők mellé.
A karácsonyi összejövetelünkön szóba került, hogy december 27-én János napi boráldás lesz a Bosnyákon és Béla atya számítana a segítségünkre. Úgy gondoltuk, hogy ez jó alkalom lehet egy új toborzási módszer megtalálására. A feladatok megbeszélése és pár napnyi szervezés után eljött 27-e délutánja.
Gyülekezik a csoport, kikerülnek az oltárhoz a megáldandó borok, fel vannak díszítve az asztalok is a kóstoló helyén, a Jézus Szíve kápolnában. Cursillos élmények rémlenek fel bennem, megtettünk e mindent, nézzük az érkezőket, lesznek e elegen, kiket lenne érdemes megszólítani…
Már hat előtt tele a templom, elkezdődik a szertartás, a csoport még így nem volt együtt szentmisén, nagyon jó érzés.
A szentbeszéd a családról szól, mert ez a nap egyben a Szentcsalád ünnepe is. Jó hallani, hogy egy pap nyíltan, egyenesen és érhetően kimondja: mi normális, mi nem az, és hogy egy nemzet jövőjének letéteményesei a hittel átitatott családok.
Béla atya a mise végén hívja a testvéreket kóstolni, most jön a mi liturgiánk. A hívek nyitottak, persze elsősorban a borra. Megy minden, szinte Magától, a csoporttagok kóstoltatnak, ismerkednek és meghívókat osztanak. Érezni, ahogy oldódik a légkör, néhányan De Coloresszel köszönnek előre (hát igen, nem csak mi voltunk már cursillon).
Hazafelé azon gondolkodom, hogy ez az este elég cursillosra sikerült. Akartuk, szerveztük, csináltuk, aztán majd a Teremtő örök kegyelme úgyis alakítja a továbbiakat.
Nézem a várost és a villamoson utazó embereket. Tudják e, hogy a jövőnk és a saját maguk boldogulása is azon múlik, hogy tudunk e újra hinni és közösséget alkotni? A családban, a munkahelyen, a plébánián, nemzetként határokon innen és túl… Hogy ez nem olyan egyszerű? A cursillo képes a válaszokat megadni erre is.
„Senki nem tehet meg mindent, de mindenki tehet valamit.” (Cursillo) Ezt tette a Szent Orbán csoport is 2009 decemberének végén, János napján. Ha Isten is úgy akarja és eljönnek a bosnyák téri plébániáról cursillora a testvérek, akkor egy kicsivel megint közelebb kerültünk célunkhoz, hogy Magyarország újra keresztény legyen.
Budapest, 2009. december 30.
